Reconsidering Theoretical Approaches to New Religious Movements and their Surrounding Phenomena

A dissertation revises Ninian Smart's 1996 seven-dimensional model of religion to account for contemporary emergent, new, alternative, quasi-, and para-religious phenomena, collectively termed "new religiosity." Starting from Western social processes of the 1960s and analyzing them from philosophical, historical, social-psychological, and phenomenological perspectives, the author identifies factors that may have fundamentally transformed postmodern religiosity. The argument draws on theories such as the secularization paradigm, the religious market model, pluralism, the culture of individualism opposed to collectivism, and the meaning and identity crisis of spiritual homelessness.

Study at a glance

Abstract

A szerző disszertációjában Ninian Smart skót vallásfenomenológus 1996-os vallásmorfológiai modelljének felfrissítésére és revideálására vállalkozik. Ennek értelmében a szerző kiterjeszti a multidimenzionális keretrendszert a kortárs emergens, új, alternatív, kvázi, és para-vallási jelenségekre melyeket együttesen az „új vallásosság” esernyőfogalma alatt kezel. Az 1960-as évek nyugati társadalmi folyamataiból kiindulva – mindezeket filozófiai, történeti, szociálpszichológiai és fenomenológiai oldalakról elemezve – a szerző rámutat azon tényezőre, amelyek véleménye szerint a kortárs posztmodern vallásosság alapvető átformálódásához vezethettek. A szerző olyan valláselméleti teóriák kontextusait és kritikáit is felhasználja érvelése alátámasztására, mint a szekularizációs paradigma, a valláspiaci modell, a pluralizmus, a kollektivizmussal szembenálló individualizmus kultúrája, vagy a spirituális hontalanság jelentési- és identitáskrízise. Körülhatárol továbbá öt olyan stratégiát, amelyek az említett krízis kezelésére az új vallásosság szférájában megjelentek. Felhasználva továbbá a foucault-i diskurzuselmélet egyes elemeit, a szerző rámutat a New Religions Studies (NRS) terminológiáját illető megoldatlan kérdésekre és állást foglal az általa alkalmasnak tekintett módszertanok és fogalmi eszköztárak kérdésében, mellyel kijelöli saját – inter-, vagy transzdiszciplináris – nézőpontjait is. A hétdimenziós modellt az új vallásosságra alkalmazva – egyes dimenziókat egymással interakcióba lépő „szemüveglencsékként” értelmezve – a szerző kiemeli a tárgyalt jelenség alapvető morfológiai jellegzetességeit, ezek alapján finomítja Smart egyébiránt kiemelkedő keretrendszerét. Megfigyeléseinek jogosultságát rövid esettanulmányokkal illusztrálja, végül záró gondolatában rámutat a homo religiosus inherensen vallásos jellegére. Mindezt antropológiai konstansként meghatározva tézissel zárja disszertációját, miszerint a vallásossággal foglalkozó tudományterületek számára az új vallási jelenségek ugyanolyan jelentős szereppel bírnak, mint „történelmi” ellenpárjaik.